A következő címkéjű bejegyzések mutatása: TNA. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: TNA. Összes bejegyzés megjelenítése

TNA: Három új szerződés

A TNA tegnap bejelentette, hogy három új szerződést is kötött, három kiemelkedő pankrátorával. Ezeket az eredményeket azért már lehetett sejteni, de mi mindig örülünk, amikor azért hivatalosan is bejelentik. Az itt felsorolt nevek 2015 végéig biztosan maradnak, ezért is lesz mit néznünk ez évben. Addig is érjétek be, egy kis összefoglalóval.
hardyJeff Hardy: Róla már biztosan lehetett tudni, hiszen láttuk már a felvételeken, s a Wolwes elleni mérkőzése is volt már Mattal. Ám a testvérét nem hirdették még, s ez azt jelenteti, hogy az ő sorsa még nem biztos. Az viszont már igen, hogy Hardy 2015-ben is az Impacttal lesz, ami nagyon, de nagyon jó hír, a TNA rajongóknak. A WWE rajongóknak annyira nem.
gailGail Kim: A nő, aki nagyon sikeres volt a TNA kötelékében. A leghosszabb reignálása, s a legtöbb konckout övet is ő birtokolja. Nagyon jó feudjai vannak, s ugyan a konckoutok nem kaptak akkora szerepet, ő mégis mindig a középpontban szokott lenni. S, reméljük, hogy 2015 után is így lesz.
manikManik: Egyértelműen őt hagytam a végére. Egy számítógépes karakter, aki a valóságban is debütált. Egy jó képességű sztár, akinek a ruhája valami szuper. Volt! Most a Revolution tagja, s valami szörnyű. Olyan, mint egy ZS kategóriás luchardor. Alig van értelmes mérkőzése, s Sanada szintjére került! Annyi szerepe van, mint Rockstar Spudnak, amikor face volt. Csak ő akkor sem a main történetszálban. Most csak verőember. Remélem, hogy a TNA észhez tér, mert az ő sorsa az egyetlen, aki eddig nem tetszik a 2015-ös évben.
Természetesen továbbra is várjuk a folyamatos bejelentéseket.

TNA Xpolision

Újabb TNA Xpolision mérkőzés érkezett a rajongók között, s mi még mindig ugyanazt kérdezzük: ez a mérkőzés, hogy lehet csak Xpolision? A TNA biztos megakarja mutatni, hogy ez a név már nem csak a midcardok mérkőzését jelentik. Ez egy nagyon jó irány, s, ha valaki kételkedik ebben, akkor nézze meg ezt a meccset:


Gunner vs James Strom is egy ikonikus mérkőzésnek hangzik, de ha már Eric Young neve is odakerül, akkor az már tényleg parádésra sikeredett. Egy kicsit lehetne hosszabb, de a látvány szinte csodálatos.

Maximum Impact 7 tour

A TNA ebben az évben is megrendezi a Maxumum Impact nevű tour evetjüket, melyben óriási nevek fognak szerepelni. Promoképpen pedig az Xpolisionban meg is nézhettek egy összecsapást Roode és Magnus között.
UKmontage

Jeff Hardy esése: update!

Mint arról tegnap beszámoltunk, Jeff Hardy egy óriásit esett az Impact adás-felvételén. Most újabb információk kerültek ki az állapotáról. A videót megnézhetik az archívumunkban, mi ide ezt már nem linkeljük be, csak egy képett, ami már az esés után történt.
0110-impact-wrestling-fall-INSTAGRAM-01
A TMZ értesülései szerint az esés nem volt tervezett, tehát valós veszéllyel nézett szembe a TNA hardcore pankrátora, de mindenféleképpen meg kell nyugodni, ugyanis úgy látszik, hogy semmi baja sem történt. A kórházban kivizsgálták, s a pankrátor jól érezte magát, így még aznap hazaengedték. Szóval, a rajongóknak nem kell félnie, Jeffnek egyetlen egy felvételt sem kell kihagynia.

Lockdown kulissza: Jeff Hardy zuhanása!

A TMZ sport egy exkluzív videót tett fel az internetre, amely kulisszatitkokat is megmutat a Lockdown PPV-ről. A videóban Jeff Hardy szerepel egy extrém esés után. Az, hogy lett valami sérülése, azt még nem tudni, de valószínűleg egy Impact adást sem fog kihagyni, hiszen, ha még lesérül, akkor is csak februárban lesz következő forgatás.

Amennyiben Jeff Hardy állapotáról bármit is megtudunk, rögtön jelentkezünk.

Új bejelentések!

A világ két legnagyobb pankrációs szervezete is jelentett be pár érdekes dolgot, amiről mi egy kicsit beszélgetünk, s meglátjuk, hogy mekkora hatása is lesz a két univerzumra ez a három nagy bejelentés.  Plusz még a mai nap folyamán érkezni fog négy TNA adásnak az eredményei is.
wolvesrotatorA The Wolwes csapat a legtöbb tévés felvételre már híredetve volt, tehát egyáltalán nem okozott nagy meglepetést a bejelentés. Valószínűleg a tag team bajnokokkal kerülnek viszályba és még van egy elmaradt mérkőzésük The Hardy-s csapattal is. Szóval a tag team dvízió egy erős csapatot kapott.
EYrotatorEric Young viszont már kérdésesebb volt ennél. A TNA nem arról híres, hogy kiadják a pankrátoroknak a szerződéseit, hogy tudják a rajongók, hogy mikor búcsúzhatnak el kedvenc sztárjuktól. Eric Young az egyik nagy kedvenc, s örömmel jelenthetjük be, hogy még egy darabig biztosan látni fogjuk, hiszen egészen december 31-ig szerződésben áll a TNA-val. Valószínűleg Lashleyyel fog megküzdeni vagy MVP-vel való viszályát fogja folytatni.
Két új név a Royal Rumble mérkőzésben, de ezt el nem lehet elfelejteni, hogy ez már a WWE univerzumához kapcsolódik. A szponzor a Hulu, illetve a WWE Immortals. (amiről szintén érkezik cikk). E két név nem okoz akkora nagy meglepetést, de azért Barett érkezése kétséges volt, Braynak már nem annyira. Most viszont mind a ketten ott vannak és esélyük van a győzelemre, bár valószínűleg nem fognak nyerni.

TNA Turning Point!

Megjelent az One Night Only: Turning Point nevű PPV, amely természetesen csak DVD-re jön ki. Az adás majdnem egy fél éves, de most végre láthatják a nézők. Az One Night Only következő darabja eléggé jóra sikerült, főleg úgy, hogy nagyon jó mérkőzések voltak, ráadásul egy Monster Ball mérkőzés is meg lett rendezve.
One Night Only: Turning Point Available Now on Pay-Per-View 8/7c
Főbb mérkőzések:
Bobby Roode vs James Strom (Immáron 18-dik alkalom!)
Sanada vs Austin Aries
Abyss vs Bram (Monster Ball mérkőzés)
Főmérkőzés: Jeff Hardy vs MVP
Persze még több mérkőzés lesz a gálán, de az biztos, hogy ezek voltak a legfontosabbak. A DVD pár nap múlva már a netre is felkerül, addig is meg lehet rendelni a TNA hivatalos webshopján. (igaz csak amerikaiaknak).

TNA 2015 1.adás: Hírek!

Oldalunk folyamatosan foglalkozik a TNA 2015-ös újra debütálásával, ami szerintünk fantasztikus lett. Holnap fel fog kerülni egy nagyobb összefoglaló is, addig viszont érjétek be ezzel a szösszenettel, amivel egy kicsit taglaljuk az adásban történteket is.
A Shocking Finish… To Even the NEW World Champion!Lashley legyőzte Roode-t, s ezáltal újra WHC championné vált.
Breaking: Awesome Kong Returns to IMPACT WRESTLINGAwesome Kong egy elég érdekes belépővel, de visszatért a TNA-ban és rögtön viszályba keveredett HAVOK-kal.
Champs1-7-15
                               A bajnoki tabella állása az első adás után.


Lockdown Comes To NYC This Friday!EZEN A HÉTEN PÉNTEKEN TNA LOCKDOWN!!!!!!!

TNA 2015 1.adás!

Most megtekinthetitek a TNA első 2015-ös adását, amihez videók és eredmények is társulnak. A mai napot továbbá rászánjuk a TNA dicsőítésével, hiszen az elmúlt hetekben nagyon sok információ derengett, hogy milyenné is fog válni az Impact Wrestling. S, szerintem nagyon bízató kezdést mutatott fel a szervezet.

 
Street Fight
Kurt Angle defeats MVP (11:24)
TNA World Tag Team Title Match
Revolution (Abyss & James Storm) (w/Manik & Sanada) (c) defeat The Wolves (Davey Richards & Eddie Edwards) (6:14)
TNA X-Division Title Match
Austin Aries defeats Low Ki (c) (7:09) - TITLE CHANGE !!!
TNA Women's Knockout Title Battle Royal
Taryn Terrell (c) defeats Angelina Love and Gail Kim and Havok and Madison Rayne and Rebel and Velvet Sky (5:04)
- Angelina Love & Velvet Sky eliminieren Rebel
- Havok eliminiert Madison Rayne
- Taryn Terrell eliminiert Angelina Love
- Gail Kim & Taryn Terrell eliminieren Velvet Sky
- Taryn Terrell eliminiert Gail Kim und Havoc
TNA World Heavyweight Title Match
Lashley defeats Bobby Roode (c) (19:58) - TITLE CHANGE !!!

Jim Ross a TNA-ban!

Jimmy Ross egy Podastone műsort fog vezetni a TNA keretein belül. A műsor címe a The Ross Report nevet viseli, s az első speciális vendége nem más lesz, mint Dixie Carter!
Dixie Carter on The Ross Report with Jim Ross
A Tna-nak újra sikerült egy nagyobb nevet átcsábítani. Ugyan Ross csak kommentáln fogja a dolgokat, de lényegesebben több TNA lesz a műsorában, mint WWE. Ugyan a műsornak már voltak adásai, de eddig Ross saját maga csinálta, s most új tűnik, hogy a világ második legnagyobb pankrációs szervezete ad egy kis anyagi támogatást. Kíváncsian várjuk az interjút, ami a The Ross Report következő részében lesz még ebben a  hónapban!

TNA: A csatornaváltás nagy vesztesei

Sajnos a TNA nem reklámoz mindent, s azt sem, hogy top pankrátorok kerültek az alumini szekciókba, akik valószínűleg nem fogják jövőre a rostert erősíteni. Ezek az információk, ugyan még nem hivatalosak, de valószínűleg a Team 3d és még pár pankrátor nem lesz jövőre itt. Róluk egy rövid kis jellemzés és megmondjuk, hogy sajnáljuk e őket, vagy nem.


Rampage JacksonRampage Jackson egyáltalán nem sajnáljuk, hiszen ő inkább az MMA kötelékben mozog, s a TNA csak azért szereptette, hogy hátha megnő a nézettség. Jackson pedig ezt egy kitűnő lehetőségnek tartotta, s csatlakozott a New Main Event Maffia-hoz. Összesen egy mérkőzése volt, mégpedig a 6vs6 mérkőzés az Aces Of Eightssel. Csak pár segmentben volt jelen, sosem kapott fontos szerepet. Ugyan kijelenthetjük, hogy ő a legsikeresebb TNA sztár, hiszen ő volt az egyetlen, aki 100%-os raátát képvisel a győzelmi sorozatában.


Shark BoyShark Boy régen ott volt, jó volt, vicces volt, aztán elment, s fel sem tűnt senkinek. Néha visszatért, azután pedig megint eljött. Aztán vicces volt, leverte Tyrus (Brodus Clay). Megint nem lett szerepe, s 2015-ben sem lesz valószínűleg. Ez egy kicsit sem szomorú, mert valószínűleg újra visszatér. Akkor pedig végre kap....szerepet!

BrittanyA TNA egyik kedvenc konckoutom. Szerintem a kisugárzása már magában tökéletes. Elég jól harcol, s bármilyen szerepet is alakít, elég nagy esélye volt mind a kettőben tökéleteset alakítani. Ez a lány eléggé pályakezdő, mégis megmutatta, hogy a nagyok között van a helye. Azt persze senki sem érti, hogy miért nem lesz 2015-ben ott. Valószínűleg, azért, mert a karaktere nem volt tökéletes: Hiába éreztük úgy. Egy nagyon szép csaj, de ömmagában kevés. A TNA-ban vagy női bajnok leszel, vagy HAVOK ellen dobott hús. Sajnos ő erre a sorsa jutott, de kívánunk neki sok sikert a közeljövőben.

Bully RayDevonSzerintem mindenki egyetért abban, hogy a Team 3D mindig is a pankráció egyik legmeghatározóbb csapata volt. Szinte senki sem tudta megállítani őket a WWE-ben. Hiába volt hülye gimmickjük, azért mindenki éreszte, hogyha ők ott vannak, akkor csak szikrázik körülöttük a levegő. Abban viszont mindenképpen egyet kellet értenünk, hogy csak a TNA-ban sikerült teljesen megmutatni azt, hogy mire képesek. Devonnak volt egy hosszabb szünete, s amint visszatért, bámulatossá vált. A Hardcore Háború meghatározó alakjaként, s a Hardy-k ellen is remekelt. Sajnos övet nem tudtak akkor szerezni, de azért jó volt, hogy ott voltak. Tehát Devon mindenféleképpen hiányozni fog. S, mi van Bullyval? Ő a TNA egyik legnagyobb arca. Main Eventer volt, s heel egyaránt. Aztán face, s azután megint heel. Mégis az ember nagyon szerette őt. Szurkolt neki, nem az ellenfele miatt, hanem azért, mert technikás volt. Főleg Devonnal. Mára már saját pankrációs iskolájuk van, s Indy téren is jól mozognak. Ezért a közeljövőben hallani fogunk róluk, csak valószínűleg nem a TNA kötelékében, ami nagy baj, számukra és számunkra is. Remélem, hogy hamarosan látjuk egy TV felvételen őket.

Tehát ezek az emberek valószínűleg nem tartanak a TNA-val, azért a legtöbbjüket kedveltük. Ha bármi fejlemény lesz a cég arculat váltásáról, akkor mindenképpen szólni fogunk róla. 

TNA: Új szerződések

A TNA január elsején bejelentette, hogy két pankrátora hosszabbított a 2015-ös évre, így már biztos, hogy Abyss és Ethan Carter is jelen lesz az évben. Majd másodikán bejelentette, hogy még három pankrátorral bővül a lista. Ezek a nevek legtöbbször borítékolhatóak voltak, kivéve Ken Anderson esetében, aki egy igazi meglepetés a rajongóknak!
ec3rotatorEC3
abyssrotatroAbyss
jessierotatorJessie Gonzalez
madisonrotatorMadison Ryne
andersonrotatorKen Anderson
A TNA január hetedikei eventjére még mindig két mérkőzés van bejelentve:
The Wolwes vs The Hardys
Bobby Roode vs Lashley
A világ második legnagyobb pankrációs szervezetének az adásait, tehát továbbra is figyelemmel kell követni, mert érdekes küzdelmek várhatóak a jövőben.

Kurt Angle a TNA-ban!


Kurt Angle Re-signs With TNA Wrestling!

A TNA bejelentette, hogy az Olimpiai bajnok legenda visszatér erősíteni a TNA rosterjét a 2015-ben. A Hall Of Fame tag tehát immáron újra harcolni fog, s a TNA rajongók ennek nagyon örülhetnek, főleg, hogy Kurt az egyik legnagyobb húzónév.





A TNA Aj Styles-t is megpróbálta visszacsábítani, de ő jól érzi magát Japánban, ezért marad. A szervezet mégsem csüggedett, hiszen megszerezte Kurt Angle-t, aki a következőképpen kommentelte a történteket:
"Yeah, én és TNA: 2015"

Valószínűleg face karakterként az első feudja még titkos, de valószínűleg Brammal lesz.

Rövidhírek

A pankráció világában folyamatosan történnek új dolgok, információk, s rengetek pletyka. E rovatban ezekből szemezgetünk, inkább kisebb hírekből ugyan, de annál fontosabbakról.


  • Bobby Lashley 2015.-ben is látható lesz a TNA-n. Az élő újra debütálásuk alkalmaként Booby Roode lesz az ellenfele.
  • WWE közönség adatok:

*12/18 NXT live event in Tampa, Florida: 300 fans.
* 12/20 live event in Sioux Falls, South Dakota: 5,500 fans. 
* 12/20 live event in Winnipeg, Manitoba, Canada: 4,000 fans 
* 12/21 Smackdown/Main Event tapings in Sioux City, Iowa: 4,000 fans.
* 12/22 RAW taping in Minneapolis, Minnesota: 9,000 fans.
  • Alberto Del Rio számára két mérkőzést jelentettek be. Január 30-án ACH, míg 31-én Roderick Strong lesz az ellenfele a ROH keretein belül. A neve El Patron lesz, amihez valószínűleg új gimmick is társulni fog.
  • Kevin Nasht és fiát egy közös verekedés ügy miatt letartóztatták. 
  • A TNA bemutatta az új logóját:
A TNA a Destination America csatornán folytatja útját.